Novemberben immár tizenkettedik alkalommal ítélték oda a Business Superbrands díjakat. A nagyközönség által is ismert, magas minőséget szimbolizáló védjegyet ezúttal egy független laboratórium is kiérdemelte...

A huszonnégy évvel ezelőtt Nagy-Britanniában marketing- és kommunikációs szaktekintélyek által elindított programnak az volt a legfőbb célja, hogy a kiemelkedő márkákat reflektorfénybe állítása, jó példaként mutassa fel. A Superbrands ma már közel 90 országban jelent különleges minősítést, mindenhol a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák részesülnek a díjban, odaítéléséről pedig többlépcsős szűrést követően dönt a 45 tagú, független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság.

"Szemben a látszattal a Superbrands-díjat nem a zsűri dönti el, azt a brand vívja ki magának”  - fogalmazott  Dr. Salgó István, a Business Superbrands bizottság elnöke.

Ezt a státuszt érdemelte ki a WESSLING Hungary Kft. akkreditált, független laboratórium is, amely több mint huszonöt éve végez környezeti, élelmiszer- és gyógyszervizsgálatokat Magyarországon.

Hogy került a ma már több, mint négymilliárd forint forgalmú, 300 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás a legmenőbb márkák közé?

A Business Superbrands program a Bisnode adatbázisa alapján, valamint a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével olyan kitűnő magyarországi cégeket emel ki, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban (szaknyelven B2B, azaz business to business szektornak is nevezik). A WESSLING is tipikus ilyen vállalkozás: gyorsan, megbízhatóan szállítja vizsgálati eredményeit partnereinek, technikai felszereltsége, munkatársaink szakértelme és tapasztalata pedig világszínvonalú.

„Folyamatosan bővítjük a portfóliónkat: a fent említett szolgáltatásokhoz kapcsolódóan GMO-vizsgálatokat végzünk, foglalkozunk többek között csomagolóanyagok, illetve kozmetikumok vizsgálatával vagy azbesztfelmérésekkel, és ma már a vizek radioanalitikai vizsgálatát is elvégezzük – mondta el Dr. Zanathy László, a cég ügyvezető igazgatója.

A sikeres üzletvitel mellett a Superbrands többi díjazottjához hasonlóan igyekeztünk a kommunikációs és márkaépítési gyakorlatban is kitűnni – tette hozzá Zanathy László. Modern újpesti Tudásközpontunkban a piaci vizsgálatok mellett országos és nemzetközi kutatásokban veszünk részt, együttműködünk a legjelentősebb hazai egyetemekkel, komoly oktatási tevékenységet folytatunk a középiskolás generációk számára is, mindemellett pedig tudományos szaklapot adunk ki, közérdekű weboldalt üzemeltetünk, rangos konferenciákat szervezünk, és olyan kezdeményezéseket indítunk el, mint a Laborkaland oktatási verseny, a Parányi Plasztiktalány, amelynek során megmértük a felszíni vizek mikroműanyag-tartalmát, vagy az élelmiszer-biztonságot támogató Ésszel a kosárba cikksorozatunk” – sorolta Zanathy László a WESSLING kiterjedt tevékenységeit, amelyek mind közrejátszottak a Superbrands-díj elnyerésében.