A hulladékkezelés, a hulladékok csökkentése volt az egyik legfontosabb téma a november 8-án immár ötödik alkalommal megnyílt Ökoindustria kiállításon, amelyre kilátogatott Áder János köztársasági elnök is, a rendezvény fővédnöke. A Laboratorium.hu tudósításából kiderül, hogy a mikorműanyagok jelenthetik a közeljövő egyik legnagyobb környezetvédelmi veszélyét...

Magyarország és Olaszország is fontos rendkívül fontos lépéseket tett a megújuló energiák felhasználása területén – mondta el Massimo Rustico, magyarországi olasz nagykövet a hazai környezetvédelem legfontosabb kiállításán és tanácskozásán, a több, mint hatvan cég és szervezet képviseletében megnyílt Ökoindustria kiállításon, amelyet megtekintett Áder János köztársasági elnök, a rendezvény fővédnöke is.

Áder János köztársasági elnök megtekintette a kiállítást.

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára is azt hangsúlyozta, hogy Magyarország már most teljesítette a 2020-as vállalását, hiszen jelenleg több, mint 14 % a megújuló energia aránya.

„Mindemellett fontos lépéseket tettünk a széndioxid-kibocsátás csökkentéséért, illetve az energetikai rendszerek megújításáért” – mondta el az államtitkár, aki felhívta a figyelmet a csurgalékvizek kezelésének fontosságára, valamint a víziközmű ágazatot segítő stratégiára, amelynek fontos eleme a laboratóriumi vizsgálat.

Busi Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium zöldipari támogatások kezeléséért felelős helyettes államtitkára felhívta a figyelmet a hamarosan, november 18-án az Európai Unió kezdeményezésében kezdődő, hulladékcsökkentési hétre.

Ugyancsak a hulladékcsökkentés jogosságának egy fontos vetületét mutatta be Palotai Zoltán, a környezetvédelmi laboratóriumi vizsgálatokkal is foglalkozó WESSLING Hungary Kft. üzletágvezetője.

A napjaink és minden bizonnyal a közeljövő egyik legfontosabb környezeti kihívásáról, azaz a mikroműanyagokról szóló előadás aktuális jelentősége az, hogy a környezetbe kerülő elképesztő mennyiségű mikroműanyagból koncentrált formában szivárognak káros vegyületek az élőlények szervezetébe.

Miért annyira veszélyesek a mikroműanyagok?

Mikroműanyagnak az 5 mm-nél kisebb, a környezetbe kerülő műanyagdarabokat nevezik – mondta el Palotai Zoltán. Természetes vizeinkbe két fő úton kerülhetnek be: a szintetikus szövetből készült ruhák mosásából és a kozmetikai szerekből (ezekbe szándékosan tesznek apró műanyaggolyócskákat), valamint a környezetben jelen lévő műanyaghulladékok (például az autógumi, szigetelések) fizikai-kémiai aprózódása útján.

Előfordulásuk kutatása az utóbbi 5-10 évben a tudományos érdeklődés középpontjában áll, azonban eddig elsősorban tengeri környezetben hajtottak végre vizsgálatokat. Néhány európai vizsgálat után a WESSLING Hungary Kft. a PET Kupa során vett mintát a felső Tiszából, és a laboratóriumi vizsgálatok eredményeképpen a 300 mikrométernél nagyobb darabok közül közel 5, a 15 mikrométernél nagyobbaknál azonban több, mint 60 részecskét találtak köbméterenként.

A WESSLING vizsgálatai alapján kiderült, hogy óránként több millió részecske mikroműanyag úszik le a Tiszán. A problémával tehát mindenképpen foglalkozni kell. Fotók: Laboratorium.hu

A WESSLING egy saját fejlesztésű, szivattyús, a parton és hajón is alkalmazható technológiával vett mintát, amelyet a RAMAN-spektroszkópia és egy optikai mikroszkóp összekapcsolt módszerével vizsgáltak meg.

A fenti adatok tükrében valószínűsíthető, hogy több millió mikroplasztik úszik le a Felső-Tiszán óránként! A mostani eredmények is megerősítik azt a feltételezést, hogy a kisebb méretű mikroműanyagok jóval nagyobb mennyiségben fordulhatnak elő a környezetben, ezért is fontos a módszerek fejlesztése.

„A témával tehát foglalkozni kell, sztenderdizálásra, a folyamatok összahangolására van szükség, és meg kell teremteni ennek a területnek a jogi szabályozását is – hangsúlyozta Palotai Zoltán, aki egy a Midway-szigeteken forgatott kisfilmmel is demonstrálta, milyen pusztító hatása van a tengerek műanyagszennyezésének: a lakott területektől 2000 km-re található szigeteken tömegével pusztulnak az albatroszok a tévedésből elfogyasztott, a víz felszínén úszó műanyaghulladékok miatt.

Az Ökoindustria kiállításon rendkívül sok területen mutatkoztak be a kiállítók a vízvédelemtől, szennyvíztisztítástól kezdve a csomagoláskezelésen, a biogáz, biomassza hasznosításán át a , levegő és a zaj vizsgálatáig, valamint a Legionella-vizsgálatokig.

Környezetvédelmi vizsgálatokkal kapcsolatban itt tud érdeklődni!