Egy független vizsgálólaboratórium bebizonyította, hogy munkatársai az akkreditált vizsgálatok, a professzionális mintavétel, a szupermodern műszerek kezelése mellett a sportpályán is megállják a helyüket. Nem is akárhogy. A WESSLING Tudásközpont futballcsapata ugyanis megnyerte a budapesti Üzleti Ligát...

Már tavaly év végén sejteni lehetett, hogy a WESSLING csapata nem végez majd rossz helyen az Üzleti Ligában,  amelyet kifejezetten vállalatok alkalmazottainak írtak ki. A 2017-es évet ugyanis a második helyen zárta a sportkedvelő laboratórium focicsapata, de még jó néhány fontos meccs hátra volt a bajnokságból.

A WESSLING Tudásközpont közel 300 fős közösségének azonban a legszebb vágyai teljesültek akkor, amikor január 10-én a kollégák átvehették  a bajnoki serleget.

A WESSLING Hungary Kft. győztes csapata

A laboratórium azért is büszke munkatársai sportsikerére, mert az élelmiszer- és egészségbiztonság, valamint a környezetvédelem területén bizonyított kitűnő munka után megmutattuk, hogy a futballpályán is remekül megálljuk a helyünket.

A 14 csapatos mezőnyben olyan komoly cégek versenyeztek, mint a bajnokságot sokáig vezető Tesco és Nestlé, az MFB Zrt., a Fly Emirates, a Lufthansa légitársaságok vagy a Xerox.

A csapat a kupával

Az 5+1 fős csapatok kézilabdapályán játszottak kétszer húsz percig, az edzések, meccsek során a kollégák jobban megismerték egymást.

A közösségi élményt is túlszárnyalta az a pillanat, amikor a sok megnyert viadal után a csapat tagjai végül a kezükben tarthatták a bajnokság kupáját. Az meg már csak hab a tortán, hogy a torna legjobb kapusa díjat ugyancsak a WESSLING játékosa, Koselák Zoltán nyerte el.

Koselák Zoltán az első díj mellett a torna legjobb kapusa oklevelet is átvehette!

A WESSLING-ben a futball szeretetet nem előzmények nélküli, hiszen egy lelkes csapat már évek óta összejön edzeni, meccseket játszani. Az idén úgy gondolták, érdemes lenne egy bajnokságban is megmérettetni a tudásukat, így jött képbe az Üzleti Liga, amely szeptemberben indult, és a nyári UTT (Ultra Tisza Tó futóverseny) után immár a második olyan jelentős sportesemény, ahol a laboratórium munkatársai csapatként is elindultak.

Ezért is döntött úgy a cég vezetése, hogy a nevezést, illetve a hivatalos mezek elkészítését is támogatja anyagilag, ahogy azt megtette az Ultra Tisza Tó futóversenyen való WESSLING-es csapatok indulása esetén is.

Gratulálunk a bajnokoknak!

További cikkeink a témában:

Laborfoci

Vasemberek a laboratóriumban

Mitől biztonságos egy étrend-kiegészítő?

Mi az a szteroidoprofil?