Új ipari forradalom, a CSR mérhetősége, az OECD és a felelős vállalati magatartás, az önellenőrzés fontossága, valamint a termodinamika és a fenntarthatóság kapcsolata – többek között ezekről az izgalmas témákról is tartottak előadásokat a 2017-es CSR Hungary Summit konferencián, amelyet Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára nyitott meg. A Laboratorium.hu tudósítása...

Cseresnyés Péter, a képzés fontosságáról, digitális kompetenciák szükségéről beszél az Ipar 4.0 forradalom kapcsán. Kiemeli, hogy mennyire fontos egy cégen belül egy kidolgozott munkaerő program. A kormányzati szinten kidolgozták az IRINYI tervet, amely az ipari stratégiát határozza meg a következő években.

„Élelmiszer-fogyasztóból élelmiszer állampolgár” címmel tartott előadást dr. Kasza Gyula, címzetes egyetemi tanár, a NÉBIH elnöki megbízottja. Beszélt az élelmiszerlánc folyamatának ellenőrzéséről, illetve arról, hogy milyen fontos a kockázatok kommunikációja, a vállalatok felelőssége, önellenőrzési hajlandósága. A NÉBIH az új kommunikációs stratégiájában nagyobb hangsúlyt fektet a lakossággal való párbeszédre. Ezért több, közérdekű és közérthető honlapot, kiadványt hozott létre, folyamatban van az oktatási programjuk.

A NÉBIH azt szeretné, hogy a vállalkozások a felelősség kérdéskörében partnerként vegyenek részt. Ennek érdekében nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az önellenőrzésre, az önként feltárt hiányosságok pedig pozitívan szerepeljenek a megítélésükben, hogy a probléma miatti üzleti veszteség tovább ne fokozódjon.

A konferencián előadást tartott az Élelmiszervizsgálati Közlemények tudományos szaklap főszerkesztője, WESSLING Hungary Kft. üzletfejlesztési igazgatója: Dr. Szigeti Tamás János is, aki „Egy iparág fenntarthatósági tanulságai más iparág számára” című előadásában a termodinamika törvényein keresztül bemutatta, miért is fontos a fenntarthatóságról beszélni, a cégeknek mind saját, mind társadalmi szinten a kérdéskörrel foglalkozni.

Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója, az EMVFE (Első Magyar CSR Egyesület) elnöke a CSR mérhetőségéről tartott előadást. Bemutatta, hogy minden cégnél temérdek adat keletkezik nap, mint nap, ezek alapján mérhető, hogy hol tartanak a társadalmi felelősség vállalás szintjén.

Balogh László, az OECD Multinacionális vállalatokra vonatkozó irányelvek Magyar Nemzeti Kapcsolattartó Pont (MNKP) elnöke, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára „OECD irányelvek és Magyarország” címmel tartott előadást. Az OECD és a felelős üzleti magatartás (RBC) kapcsolatáról beszélt. 1976-tól léteznek azok az irányelvek, melyek mentén a kapcsolódó országok saját nemzeti szintjükön folytatnak érdekegyeztető tárgyalásokat a cégek, lakosság, munkavállalók és az ország vezetése között. Figyelemmel kísérik a nemzetközi cégek az adott országon belüli törvényes működését. Magyarország 1994-ben csatlakozott a rendszerhez. 2017-ben létrehozták a jogi kereteit is a Magyar Nemzeti Kapcsolattartó Pont (MNKP)működésének.

Dr. Boda György, egyetemi docens (Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar) „Az Ipar 4.0 hatása a munkaerőpiacra, az emberi tényezőre” című előadásában elmondta, hogy a gazdasági szerkezet átalakulása a cégektől paradigmaváltást igényel a munkaszervezés a munkavállalók kompetenciáját tekintve. Jelenleg olyan digitalizációs forradalom zajlik, amely komoly kihívást jelent a munka világának minden szereplőjének. A digitális átállás támogatása, digitális kompetencia fejlesztése elkerülhetetlen a cégek számára, amelyek a társadalmi felelősségvállalás keretei között akár piaci előnyre is szert tehetnek az oktatásban való együttműködéssel.

„A kerék újrafelfedezése és az élelmiszeripar szociális felelősségvállalása: fenntartható élelmiszertermelés vagy a bio-élelmiszerek fenntarthatósága” című előadásában dr. Némethy Sándor, a Göteborgi Egyetem docense a fenntartható mezőgazdaság rendszerszemléletét mutatta be. Kiemelte a digitális technológiák bevezetését, elsősorban a térinformatikai eszközök hasznosságát a termelésben.